Felhívás - víztakarékosság
2024-07-11 13:00FELHÍVÁS!
Felelős ivóvízfelhasználás
Tisztelt Felhasználók!
Bár az országos tisztifőorvos 2024. július 12. (péntek) 24 óráig rendelte el a jelenleg is hatályban lévő legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást, az előrejelzések alapján feltételezhető, hogy a jelenlegi kánikula nem fog véget érni a hétvégére.
Sem az előző, sem a mostani hőségriasztás alatt eddig, a vízellátási területünket alkotó 20 település egyikén sem kellett még vízkorlátozás elrendelését kérni. Annak ellenére sem, hogy sajnos már idén is történt jónéhány jelentős (pl. víztermelő kút leállással járó) meghibásodás a vízellátó rendszeren. Egy-egy meghibásodás ugyan okozhat lokális vízhiányt, ezt azonban eddig sikerült kollégáinknak néhány órán belül elhárítani. A felhasználói igények folyamatos emelkedése alapján azonban, a vízellátó rendszereink közelítenek kapacitásaik határához.
Ezen oknál fogva – ahogyan számos más víziközmű-szolgáltató is tette az elmúlt napokban, úgy mi is – ezúton kérjük felhasználóinkat, hogy lehetőségeikhez mérten fordítsanak figyelmet a felelős ivóvízfelhasználásra, ezzel is segítve a vízellátórendszer üzemzavarmentes működését.
- Lehetőség szerint törekedjenek az ivóvíz takarékos felhasználására, korlátozzák az ivóvíz más irányú felhasználását (pl.: medencetöltés, autómosás, locsolás)
- Csökkentsék a növényzet locsolására használt ivóvízmennyiséget, illetve a locsolás gyakoriságát. Az automata öntözőberendezés működtetését a hajnali, kora reggeli órákra legyenek kedvesek időzíteni.
- Mellőzzék az ivóvízzel történő pormentesítést – utak, járdák locsolását
- A gépjárműmosást, házi úszómedence töltést az esti csúcsidőszakban (18:00 – 22:00 között) és hétvégén mellőzni szíveskedjenek.
Segítő együttműködésük ezúton is köszönjük!
Gyál, 2024. július 11.
Horváth Attila
vezérigazgató