Értesítő - Vecsés

2020-05-12

Értesítjük a Tisztelt vecsési Felhasználókat, hogy

2020. május 19. (kedd) 20:00-tól másnap hajnal 01:00-ig

az I. vízbázis és vízmű területén (Dózsa Gy. u.) megtörténik a II. vízbázisról kiépített új Express vízvezeték élőre-kötése. Az új vezeték kiépítésére az előző évi nyári csőtörésből adódó települési méretű vízhiány megismétlődésének megelőzése céljából volt szükség.

A kivitelezési munkálatokra az esti vízfelhasználási csúcs levonulását követően kerül sor, a megadott időtartamon belül. A munka elkerülhetetlenül zajjal fog járni, mely elsődlegesen a Wass Albert utca és Dózsa György utca által határolt ingatlanok tekintetében lehet zavaró.

A munkálatokkal egyidőben a környező településrészen esetlegesen nyomásingadozás valamint vízhiány várható.

A kivitelezési munkálatokat követően az érintett településrészen zavarossá válhat a szolgáltatott víz, ezért a szolgáltatás helyreállításával együtt haladéktalanul megkezdjük a hálózat tűzcsapokon keresztül történő átmosását. Ezzel a módszerrel azonban a bekötővezetékekben és a házi vízhálózatban megjelenő elszíneződést okozó anyagokat nem lehet eltávolítani, az, kizárólag a felhasználó által történő vízfolyatással távolítható el.

Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük!