Ugrás a fő tartalomra

Tolózár cserék - Gyál

2023-03-06 13:05

 

Gyálon 2023.03.09-én (csütörtök) 08.00-16:00 között a DPMV Zrt. munkatársai folytatják az ütemezett tolózár cseréket.

Gyál Város Önkormányzata támogatásban részesült az 1869/2021. (XII.3.) Korm. Határozat alapján, ennek keretein belül foglalt munkavégzések kivitelezése közös érdekünk.

A munkavégzés ideje alatt vízhiányra (csatolt képen jelölve a behatároló utcák, azaz Puskás utca - Juhász Gyula utca - Kisfaludy utca) és forgalmi fennakadásra lehet számítani az érintett területeken.

Szeretnénk kérni a Tisztelt gyáli Lakosokat, hogy a felbontásra kerülő csomópontoknál fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek, saját és munkatársaink biztonsága érdekében!

A csatolt képen pirossal kijelölt területeken várható vízhiány, illetve a település további részein nyomásingadozás és lokális vízhiány is előfordulhat.

A munkavégzések következtében az érintett településrészen zavarossá válhat a szolgáltatott víz, ezért a tolózár cseréket követően – a szolgáltatás helyreállításával együtt – haladéktalanul megkezdjük a hálózat tűzcsapokon keresztül történő átmosását.

Ezzel a módszerrel azonban a bekötővezetékekben és a házi vízhálózatban megjelenő elszíneződést okozó anyagokat nem lehet eltávolítani, az, kizárólag a felhasználó által történő vízfolyatással távolítható el.